Szavanna horgásztó

Horgászat időpontja:2007.04.28.
Idén ez volt az első horgászatom így már alig vártam, hogy lássam a kapásjelző rángását, a természet közelségét, az etetőanyag begyúrását és minden olyasmit, ami ezzel kapcsolatos, de gondolom ezt nem kell különösebben ecsetelnem.

Előkészületek - Megközelítése

Aki horgászik az tudja miről van szó. Szépen felkészültem a nagy nap(ok)ra, vettem ezt azt, etetőkosarat, damilt és még pár elengedhetetlen dolgot. Előre megkötöttem az előkéket, szóval készültem. Sikeresen kinéztem pár tavat, de mivel elég sok feltételnek kellett megfelelnie (kutya, bogrács, sátor stb.) így egy gyors döntés végett a Szavanna tónál maradtunk. Innentől azért írtam többes számban, mert a családdal vágtunk neki az útnak. A tó mellett szólt, hogy közel van (Budapesttől 15 perc) és viszonylag öreg tó nagyobb halakkal. Szombaton hajnal 04:40-kor nekivágtunk az útnak. Egy beton útról letérve egyből a tó bejáratánál találjuk magunkat. Sorompó védi a tóhoz vezető utat az illetéktelen behatolóktól. Jegyváltás után a sorompót felhajtják és lehet is indulni befelé. A tó egyik előnye, hogy autóval körbe lehet menni rajta teljesen és ott is lehet hagyni azt a horgászhely közvetlen közelében.

A tó

A tó maga nem túlzottan nagy, de talán éppen elegendő. Tele van nádassal (most szinte az összes vissza volt vágva), a partját fák veszik körbe, de ez nem akadályozza a horgászatot. A víz kezdetben gyönyörű szép tiszta volt, de amint feltámadt a szél odaterelt pár döglött halat, zacskót és valami nyálszerű anyagot, mely rendszeresen a botra és a damilra ragadt. Több tó is található itt, de mi csak a legnagyobbat próbáltuk ki, így a többiről véleményt nem tudok alkotni. A tó környezete csendes általában, de néha a közeli úton elhaladó kamionok rettenetes robajjal voltak. A férőhelyek számát kevésnek ítéltem meg. 10-15 horgászhelyet tudtam összeszámolni hirtelen. Persze a levágott nádasban is voltak már horgászok a végén, hiszen nekik már nem jutott megfelelő horgászállás. Aki ide szeretne menni, annak azt tanácsolnám ennek fényében, hogy minél korábban érjen oda, mert nem lesz megfelelő hely számára és ez igencsak idegesítő tud lenni az adott pillanatban.

A jegy ára átlagosnak tekinthető 2500 Ft / nap, 3000 Ft / éjszaka. Ezek az árak 2007. április 28-án voltak életben. A büfében a kiszolgálás igen lassúnak tekinthető, egy csalihaltartó vödröt szerettem volna vásárolni és körülbelül 10 percembe telt (ennyi időbe telt, mire kiderítették az árát). Ez azért volt bosszantó, mert akik mögöttünk érkeztek, azok előttünk mentek be elfoglalván a kevés jó helyből jó párat.

Horgászat - Kapások

Sajnos ez volt a legsarkalatosabb pontja a tónak. Értem ezalatt, hogy a két ott töltött nap alatt egy darab komoly kapás sem volt. Néha-néha megrezdült a kapásjelző, de egy idő után ehhez már hozzá lehetett szokni, így figyelembe sem kellett venni ezeket. Próbáltunk rengeteg csalit, minden eredmény nélkül. Mint azt fél füllel halottam már régóta nem volt telepítve a tó. Ezt mondjuk közölhették volna, amikor fizettem a büfében a jegyért, mert akkor lehet, hogy odébbállok. Van még azon a környéken számos tó. Ha így nézem a dolgokat, akkor sokba került a nagy semmi. Rablóhal is van a tóban, ezt mondták is és láttam is rablásokat, de valamiért nem próbálkoztunk a rablózással. Ellenben, amikor elmentünk és a helyünkre érkeztek, ők rögtön kishallal a nádas elé bedobtak egy szereléket és körülbelül 5 percbe sem telt és máris egy kis 30 centis csukát sikerült akasztaniuk. Egy kicsit elkeseredtem. :)

Felszereltség

A tó mellett található kis büfé inkább az alkoholt kedvelőknek létesült. A büfének egy kis kiülős terasza is volt, mely a tóra néz. A tavat bizonyos távolságonként WC-k veszik körbe, melyet egy ottani dolgozó kulturáltnak titulált. Ha az olyan WC-t annak lehet nevezni, ahol az ajtó félig kiszakadva függ és egy merítőháló méretű pókháló gátolja a bejutást, akkor valóban az volt. Én nem mertem bemenni sajnos. A büfében egy kisebb fajta horgászbolt is található volt, de mint említettem az árakkal egy kis probléma volt, amely abban nyilvánult meg, hogy nem tudták mi mennyibe kerül. Egy kis műanyag csalihaltartó vödör 999 Ft volt egyébként. Ha nagyobb dologra volna szükség, például: ásványvíz, kenyér, literes üdítők, akkor azt a legközelebbi faluban (Alsónémedi) be lehet szerezni, az ottani éjjel-nappali kis-közértből. Ez a tótól olyan 10 percnyi távolságra van autóval.

Összességében

Lévén rengeteg hasonló méretű és felszereltségű tó van ezen kívül is, így nem valószínű, hogy ide visszatérek valaha. Ez a tó nem fog a kedvenceim közé tartozni. Sajnálatos módon nem azt kaptuk, amit vártunk a tó előzetes feltérképezése által, amit nagyon sajnálok, mert szeretnék már egy jó kis tavat találni magamnak, ahol minden feltétel adott egy nap eltöltésére és folyamatosan lehetne ott horgászni remek élményekkel gazdagítva emlékeimet.

2007.05.05., avanember
Kommentek
A kommenteléshez be kell jelentkezni.