Simontornyai horgásztó

Horgászat időpontja:2012.08.11., 2012.08.12.
Egy vasutas horgászverseny kapcsán látogattunk el a simontornyai horgásztóra egy kellemes baráti horgászversenyre. Előtte már kinéztem ezt a tavat, mint lehetséges tó, amit meglátogatnék, árai igen kedvezők és vonattal könnyen elérhető, az állomástól kb. 3 perc séta.

Érkezés

A partra kocsival beállni nem lehet, parkoló hely van. A horgászjegy nappal 1200 Ft, éjszaka 1500 Ft, a halak napi áron megvásárolhatóak, a kísérőjegy 500 Ft, amit nem kellett kifizetni, legalábbis tőlünk nem kérték. A tó honlapjáról származó információk alapján a tó 1,8 ha, jellemző halfajok ponty, csuka, süllő, amur, harcsa, keszeg és kárász. Maga a tó egy igazi mesterséges tó, ovális alakú tavacska. A partja szép, rendezett, és nagyon tisztán van tartva, bár azért a néhány csikkeldobós horgász után maradt pár csikk. Rossz idő esetére kb. 15 méterenként található egy oldalt, felül pozdorjával fedett beálló, ami menedéket nyújthat esőben. Mélységéről információt nem találtam, de ránézésre eléggé mélynek tűnt. Mint a neve is sejteti, a tó mellett található egy étterem, valamint egy panzió, de a tó partján akár sátrat is lehet felállítani, illetve néhány bográcsozó hely is kialakításra került. Az olcsó árak miatt volt bennem némi fenntartás a tóval szemben, a ponty állítólag 19 kg-ig található benne. Terveztem ide egy 48 órás horgászatot, a verseny pont kapóra jött, hogy megnézzem a tavat. Barátnőmmel és egy barátommal jöttünk ide, azzal a szándékkal, hogy ha jó a tó, maradunk éjszakára is.

Horgászat

A verseny 9 órától délután 2-ig tartott. Egy mozdításom nem volt, hiába próbálkoztunk különféle csali kombinációkkal. Az etetőkosárba tüzes ponty, édes ananász, valamint házilag készített főtt, ízesített magvak (búza, kukorica, árpa) keveréke került. A verseny során szépen jöttek a kapások a többieknek kb 2 órán át, utána egyre kevesebbet kellett mérlegelnie a szervezők segítőinek. A legnagyobb hal egy 10 kiló körüli ponty volt, de jött egy pár 2-5 kilós bajszos is. Egész nap hol sütött a nap, hol fújt a szél és borult idő volt, így megbeszéltük, hogy maradunk a 17 órás vonatig, addig még elhorgászgatunk, utána megyünk haza. Hal se volt, és esőre állt az idő. Haza is küldtem az egyik botomat, illetve a hálózsákot, mert az ugye már úgysem kell. Később kiderült, hogy ez mekkora hiba volt. A verseny vége után 3 óra környékén felvisított a kapásjelzőm. Egy 3,4 kg-os ponty köszönt be. Nemrég kezdtem komolyabban horgászgatni, így ez az abszolút rekordom volt, örültem neki.

Egészen a következő kapásig, amire körülbelül fél órát kellett várni, egy 3,6 kg-os ponty volt a horog végén. Két rekord egy nap alatt, micsoda öröm. Ezután egy óra szünet, majd a barátom kapásjelzője koppant a boton, a végén egy 3,9 kg-os potyka. No, ekkor megbeszéltük, hogy maradhatnánk mégiscsak éjszakára. Jó döntésnek bizonyult, ugyanis újabb óra múlva jött az újabb rekordom, 4 kiló 10, kicsivel voltam nagyobb, mikor születtem. Majd egy óra csend, éktelen visítás, bevágás, majd a döbbenet, hogy ez nem adja magát olyan könnyen. Kissé hosszadalmasabb fárasztás, és az új rekordom, egy kereken 8 kilós tükrös tátogott rám a matracról. Fertőtlenítés és visszaengedés után remegett kezem-lábam, fantasztikus érzés volt. Mondtam is a barátomnak, hogy remélem hamarosan megtudja milyen egy ekkora halat kiszedni. Körülbelül 15 perc kellett rá, és számomra érthetetlen módon, de fék nélkül, 22-es monofil zsinórral, kb. 5 perc alatt kirángatott egy 11 kiló 20 dekás tükröst. Utána ő kapott sokkot, és neki remegett keze-lába. Ezután még szerencsém volt egy 6 kiló 25 dekás tőpontyhoz is, majd jött a vacogós, hideg éjszaka, amit erősen alul öltöztünk, és igencsak hiányzott a haza küldött hálózsák, de a fogott halak és a végtelen sok csillaggal tarkított csodaszép ég kárpótolt mindenért. Sajnos a képek minősége igen ramaty lett, csak telefon volt nálunk, és a fejlámpa fénye nem bizonyult elég fényforrásnak. Hajnali 1 és 4 óra között kicsit megállt az élet, utána újra indult, sajnos ekkor már halat nem sikerült fognunk, több a szákolás előtt ment el, szintén szép darabok, illetve néhány menet közben akadt le.

Összességében

Összességében nagyon elégedett voltam, csodálatos élményekkel lettem gazdagabb, mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom. A személyzet is normális, kedves volt. Egy dolgot nem árt tudni, éjszakai horgászaton este 10-kor zár az étterem, ekkor bezárják a kaput, és csak reggel 6 kor nyitják ki, tehát 10 után se ki, se be. Az összes kifogott hal fotózás és fertőtlenítés után visszanyerte a szabadságát. Mindenkinek legalább ilyen eredményes horgászatot kívánok!

2012.08.19., NT87
Kommentek
A kommenteléshez be kell jelentkezni.