​Bázis horgásztó

Horgászat időpontja:2017.08.13.

Hosszú idő után ismét célba vettem a Bázis horgásztavat. Annyira nem volt ötletem, hogy merre menjek, hogy felidéztem az itt eltöltött pillanatokat és úgy éreztem megpróbálom újra, sőt, ha lehet, akkor pont azon a helyen, ahol akkor voltam. Erre mondjuk kevés esélyt láttam.

Érkezés a horgásztóhoz

A tavat egy barátommal együtt látogattam meg ezúttal. Előzetes információim alapján 5:30-tól már be lehetett hajtani, így akkorra ott is voltunk. Az éjszakai horgászok sok jó állást elfoglaltak, köztük azt is, amelyikre én is szerettem volna letelepedni. Az éjszakásoknak 6-kor ki kell jönni, de persze, aki a helyemen volt az 7-8 fele szándékozott kifáradni, meg akarta lovagolni a hajnali és reggeli időszakot gondolom és ennek a halőr is teret engedett sajnos, így más helyet kellett keresnünk. Szerencsére a tóra be lehet hajtani autóval és minden állás megközelíthető négy keréken. Kiváltottuk a manapság drágának számító 3.000 Ft-os napijegyet és a barátomnak még az 500 Ft-os kísérőjegyet is. Ez a kísérőjegy zavar picit egyébként, színtiszta lehúzásnak érzem. Rövid keresgélés után elfoglaltunk egy szimpatikusnak tűnő helyet és megkezdtük a horgászatot.

A horgásztó bemutatása

A tó partja továbbra is fás, bokros, mint azt előző írásaimban már kifejtettem. Nem változott sokat a látvány, sőt inkább hátrányára. Vagy én vagyok egyre finnyásabb, vagy tényleg romlott valamit a külalak. Ezt így most nehéz megítélnem. Még régebben, hallani lehetett a hírekben, hogy egy apuka betolatott véletlen a vízbe és meg is fulladt. Azt a szakaszt azóta lezárták már, oda nem lehet lehajtani kocsival. Ami egy picit érdekesebb, hogy kifelé jövet láttam egy akadályt az úton, de befele menet még nem értettem mi az. Itt-ott gyertya stb. Gondoltam, hogy itt halt meg az az ember, rá is kérdeztem a halőrnél, de nem. Képzeljétek, itt a tógazda halt meg nem is olyan régen. Hihetetlen. Kissé elszomorodtam. Ezen a tavon kicsit sokan halnak. Visszatérve a horgásztóra, olyan igazi kockató érzés fogja el az embert, ha körbe néz, de azért sok munka van benne, hogy úgy fessen, ahogy fest.

A horgászat

Pikk-pakk élesítettük a felszerelést, majd kis tanakodást követően az egyik botot a közelben, a másikat távolabb dobtuk. A közelebbi kapott egy kis szemes etetést is, a távolabbira keresőtechnika várt. Mi is vártunk. Rengeteg hal ugrott itt-ott, de főleg a tó közepén elhelyezkedő bójánál. Ha azt valaki meg tudja dobni, vagy oda tudja vontatni a szereléket tuti a fogás. Az általunk választott hely nem bizonyult valami jónak. Szemközt fogdosták a halakat sorban, sőt az elsőre elfoglalni tervezett helyen is. Nálunk semmi, mígnem dél felé a közelebbi boton olyan ejtős kapás volt, hogy csak úgy csattant a földhöz a kapásjelző. Azt hittem lemaradtam róla, mert a bevágásnál olyan érzésem volt, mintha elszakadt volna a zsinór és csak az üres semmit húztam volna. A tekerés sebességével száguldott felénk a hal. Ezt onnan tudtam meg, hogy amikor irányt váltott rendesen begörbült a bot. Na, ez valami szebb lesz talán, gondoltam abból, hogy nem nagyon rángatott csak ment komótosan. Kis idő elteltével megpillantottuk 8-10 kilósra becsültem. Szép tükrös volt. A 14-es szakáll nélküli horog rendkívül jól akadt és biztosan tartotta a halat. Rövid fárasztás után, megmerítettük és már kint is volt a matracon. A pontos mérete 8,4 kg volt. A nap folyamán ez volt az egyetlen komolyabb esemény. Több kárász és dévér is tiszteletét tette a botvégen, de azokat ezzel a felszereléssel nem volt nagy élmény kifárasztani.

Időjárás

Szeles időjárásra számítottunk, de egy viszonylag nyugodt napunk volt. Párszor eleredt az eső ide, de számottevő kárt nem okozott. Néha még fáztunk is kicsit. A legmelegebb órákban talán 30 fok lehetett, de szinte végig felhős volt az ég, így még csak le sem égtünk. Kellemes idő volt aznap.

Összességében

Háromszor voltam már itt, három a magyar igazság, ráadás nem lesz. Alapvetően meg voltam elégedve, de most hiányzott a hely varázsa és számomra nagyon érezhető volt a mesterkélt mivolta a horgásztónak. Kifelé megtudtam, hogy akik folyamatosan húzták a halat azok májas kutyatápot tettek a horogra. Nem tudom, hogy ki-hogy van ezzel, hogy ez helyénvaló-e vagy sem. Ezt mindenki döntse el maga.

2017.08.28., avanember
Kapcsolódó írások
Kommentek
A kommenteléshez be kell jelentkezni.