Érkezés a horgásztóhoz
A tó sajnálatos módon reggel 7-kor nyitja kapuit. Érdekes üzletpolitika a horgászat berkein belül szó, ami szó. Ennek megfelelően 6:30 körül útra keltünk, de út közben anyum már hívott, hogy hol vagyunk, mert Ők 6:10-re odaértek és már be is engedték Őket. Vicc kategória. Természetesen, ha ezt tudom, akkor már régen ott lettünk volna mi is. Ez jól megalapozta a hangulatomat. Az út sima volt, a tó könnyedén megközelíthető aszfalt úton. A területre behajtva rögvest leparkoltunk, majd amíg feleségem elment kiváltani a napijegyet, addig én felcuccoltam a talicskát. Anyumék már foglaltak egy helyet szerencsére, mert mire odaértünk, pontban 7-re már annyian voltak, mint az oroszok. A hosszas napijegyváltást követően be is cuccoltunk a horgászálláshoz. Rövid pakolászást követően megkezdtük a horgászatot.
A horgásztó bemutatása
A horgásztó reményteli szép látványt nyújt. Partja rendezett, telis-tele nagy fákkal, nádassal. A területen három tó található, mi a 3 hektáros "U" alakú tavon horgásztunk. Szinte egész nap árnyékban ültünk, ami egy ilyen meleg napon nem egy utolsó szempont. A mi állásunknál egy kisebb stég is volt. Amikor tesz-vesz az ember a parton oda kell figyelni, hogy merre lép, mert a talaj felett 1-2 centivel levágott gyökerek színesítik a domborzatot, párszor beleakadtam rendesen. Az ágasok könnyen leszúrhatóak. A halőrház mellett található rendes , kulturált WC, kézmosóval. A horgászállások megfelelő távolságra vannak egymástól, senki sem zavar senkit a jelenlétével. Nagyon örülnék, ha lehetne helyet foglalni előre, de erre sajnos nincs lehetőség.
A horgászat
A reggelt azzal kezdtem, hogy a feederbotomat valamilyen módon stabilizáljam a stégen rod-pod híján. A stég elején volt bottartó kiépítve, de a bot végét csak a stégre tudtam volna tenni, amit nem szeretek, így beszúrtam egy ágast a lécek közé és arra helyeztem a bot végét. Olyan 5 percig minden oké volt, de ahogy mozgolódtunk a stégen a beszúrt ágas eldőlt és a bot berepült a vízbe az erőhatások miatt. Először azt hittem valami hal akart felidegesíteni, de amikor láttam, hogy a bot csak szépen merül és se jobbra, se balra nem indul, akkor tudtam, hogy az ágas a ludas. Már készülődtem a fejeshez, amikor megállt a süllyedés, az orsó elérte a feneket a bot eleje pedig fent maradt a víz tetején. Kiszedtük és a stég mellé költöztettem a cuccot.
Jobbra-balra a stégtől nádas, belógó fás terület volt. Jobb ötlet híján ide etettem és itt próbálkoztam a nap folyamán, ami nem vezetett eredményre. Semmiféle kapást nem tudtam kicsikarni. Ahogy nézegettem a területet körülöttünk feltűnt egy almafa. Megfogant a terv a fejemben, ha itt van alma, akkor néha tuti beesik a vízbe és a halak meg is eszik azt, ismerik. Fogtam egy almát a földről és faragtam egy szép csábító csalit belőle. Feltettem és besuhintottam kicsit távolabb. 20 perc után jelentkezett a húzós kapás. Almára... Nem hittem a szememnek, de azért bevágtam. Egy kisebb potyka volt képtelen ellenállni a kreációmnak. :) Ez volt az egyetlen nagyobb hal ezen a napon. 10 óra magasságában jött. Fogtunk még pár 10 centis keszeget szőlővel és kukoricával. Nagyon sok csalit próbáltunk, de sajna nem sikerült fogni mást. 20-30 méterre mellettünk az ember fogott 3 amurt és egy pontyot délig, majd elment haza. A nap végén azt mondta a halőr, hogy ma ott állt be az amurcsapat. Szerencséje volt a horgásznak.
Természetesen nem írom le a tavat a kapástalanság miatt, nem a legideálisabb időjárásban horgásztunk, azt biztos. Próbáltam lebegtetni is a csalit mindenféle magasságban a méteres eresztéktől kezdve az 5 centisig. Büdös, édes, lucerna és ezek mindenféle kombinációjával is próbálkoztunk. Nem baj, majd legközelebb.
Az időjárás
Nagyon meleg, napos idő volt. 32 fok körül volt a legmelegebb időszak. A nap vége felé egy-két felhő sietett a segítségünkre, kellemes volt. Egy pillanatra még az eső is szemerkélni kezdett. A szél néha-néha lengette meg a fák lombkoronáit, de nagyon jól esett, amikor így tett. Az árnyékos helyünknek köszönhetően le sem égtünk és 2-3 fokkal biztosan hűvösebb volt, mint a napon.
Összességében
Nem teljesen értem, hogy eddig itt miért nem horgásztam még. Számomra nagyon jó helyen van a tó és a mérete is megfelelő. A gyenge fogást nem tulajdonítom a tó hibájának, úgy érzem van benne hal rendesen. Biztosan visszanézek még ide párszor, tetszett a hely.