Katalin horgásztó

Horgászat időpontja:2017.04.15.

Hosszú kihagyás után ismét kezembe vettem a felszerelést és meglátogattam egy régi, ismerős tavat közel a lakhelyemhez. A választásom ezúttal a Katalin horgásztóra esett. Voltam is már itt párszor, de még nem volt olyan, hogy ne fogtam volna valamit, bár most az is mindegy lett volna, csak végre kint legyek a parton.

Érkezés

A tó hétvégén 6-kor nyitotta (volna) kapuit. Gondoltam odaérek 50-re és megcélzom az egyik kedvenc horgászhelyemet a kettő közül. Sajnos már 4-6 horgász bent volt, amire odaértem. 30 körül nyitott. Ez csalódottsággal töltött el, hiszen mondhatták volna a telefonban, hogy most ez így működik. Természetesen mindkét hely foglalt volt, így egy harmadikat kellett elfoglalnom. Az sem a legrosszabb hely, de csak olyan 70%-osnak mondanám. 6 óra körül elfoglaltam az állást és elkezdtem horgászni. A napijegy 2.000 Ft volt. Sajnos kísérőjegyet is kellett váltani a feleségemnek és a húgomnak is, jelentsen ez bármit is. Nehezen tudom értelmezni ezt a lehúzást. A kísérőjegy ára 500 Ft/fő. Volt velünk két kisgyerek is 2-3 órára, szerencsére Nekik nem kellett váltani.

A tó

A part körül már minden szárba szökkent. Friss zöld volt minden bozót, fa, fű. Jó látvány volt, jó volt újra a parton, de a vadregényes érzés elmaradt. Ez persze nem is meglepő, hiszen egy mesterséges tóról van szó, de szerencsére nem a kockatavak közül. Előző cikkemben már ecseteltem a tó külalakját, így most ezt kihagyom. A tavat egyébként egy viszonylag jó földúton lehet megközelíteni, saját parkolóval rendelkezik, de gyalog kell minden állást megközelíteni.

Horgászat

06:25-kor vetettem be az első szereléket. Ez egy sima feederkosár volt, melyben elrejtettem az ananászos szilikoncsalit. A csali egy pici csailtüskén volt, amely az etetőanyag oldódása után kipattan és épphogy, de meglebegteti a horgot, elemelve azt a fenékről pár milliméterre. Jelenleg ez a kedvenc feederbotos szerelékem. Sokáig nem is váratott magára a kapás. Épp a húgom úszós botjával foglalatoskodtam, amikor felsírt az orsó. Kiváló! Odaugrottam és finoman bevágtam. Megvolt. Semmi komoly, de megvolt. 2 kiló körüli pontyot akasztottam. Rövid fárasztás után alámerítettem, gyors fotó a bizonyításhoz, majd vissza is engedtem.

A következő dobás is ugyanazzal a csalival és módszerrel került bevetésre. Sokáig most sem kellett várnom, egy bő 10 perc és újabb vivős kapás jelentkezett. Na, mondom, ha ilyen napnak nézünk elébe az nem lesz rossz. Az előző pontyhoz hasonlót sikerült akasztani megint. Pár perces fárasztást követően megismételtem az előző procedúrát.

Most huzamosabb ideig nem jelentkezett kapás, ami nem is volt vaj, mert megjött a család, így volt idő foglalatoskodni Velük picit. A gyerekek viráglevest főztek a kézmosó vödrömben, a húgom úszózgatott, a feleségem pedig porciózta a kaját. Telt-múlt az idő, de egy 10 centis sügéren kívül semmi sem jött. A gyerekek elmentek és egy bő félóra elteltével jött egy újabb ponty is. A nap végéig még 3 kárászt sikerült fogni. 16 óra felé összepakolásztunk és elindultunk hazafelé. Kifelé menet a pénztáros kérdezte, hogy ugye maguk fogtak valamit. Zanzásítva elmondtam, hogy mi volt. Mert többen panaszkodtak, hogy mennyire nincs hal a tóban, hogy itt voltak négyen 8 bottal és semmit sem fogtak 3 óra alatt. Így jártak...

Időjárás

Mostantól az időjárás blokkal is kibővítem a cikkeket. Jó lenne egy légnyomásmérős óra is, de húzós áruk van, így az egy ideig kimarad. Borongós idő volt eső nélkül, de néha-néha a nap is kisütött szerencsére. Az észak-keleti szél enyhe volt 5-10 km/h. 9 és 16 fok között mozgott a hőmérséklet.

Összességében

A horgászat sikeressége erősen nézőpont kérdése. Én most sem csalódtam a tóban, számomra hozta az elvártat, bár a tónak a halak kapókedvéhez semmi köze. Kellemes pecát zártunk, jövök még ide.

Update 2017. augusztus 26.

Leszaladtam egy gyors szombati pecára, azonban most a tó első felében horgásztam. Itt még sosem voltam. Megfigyeltem a légnyomást is ezúttal. 1019 hPa volt a délelőtt, majd dél körül leesett 1016 hPa -ra. A délelőtti órák viszonylag eseménytelenül teltek. 4-5 kárász és egy 2,5 kg-s potykát sikerült fognom. 12-től, amikor is leesett a légnyomás még mozdítás sem volt. Meleg volt egyébként, 34 fok. 5 óra körül, amikor szintén 1016 hPa volt a légnyomás megindultak a kapások. 20 perc alatt két termetes pontyot sikerült akasztanom, sajnos pont pakolásztam már. Jó peca volt, bár itt a tó elején nekem túl nagy a jövés-menés.

2017.04.16., avanember
Kapcsolódó írások
Kommentek
A kommenteléshez be kell jelentkezni.