Somlóhegyi horgásztó

Horgászat időpontja:2017.06.24.
A több napig tartó erősen szeles időjárás után, végre elérkezettnek látszott az idő egy jó kis horgászatra. A szél jelentősen alábbhagyott és egy pici rés keletkezett az időjárás szerkezetén. Ez pont szombatra esett. Már egy héttel előre elterveztük, hogy ezen a napon szeretnénk horgászni, összejött. Egy barátommal nekivágtunk a kalandnak.

Érkezés

A Budapesttől mintegy 80 kilométerre található tó 6 órakor nyitja kapuit ebben az időszakban. 4:45-kor kellett indulnunk, hogy valamivel nyitás előtt odaérjünk. Ekkora távolságra ritkán járok horgászni, de volt autópálya matricám, így adta magát, hogy egy távolabbi célpontot keressek. Az út sima volt odáig, oda is értünk 5:50-re. A sorompó zárva volt ugyan, de 51-kor már felnyitották. Előnyként kell megemlítenem, hogy alig kell földúton haladni, talán 50 métert a parkolóig. Leparkoltunk, kiváltottam a napijegyet (2.500 Ft), majd becuccoltunk az 1-es horgászálláshoz. A tavon foglalásos rendszer működik. 9 állás van körben, így nem zavarják egymást a horgászok egyáltalán. A foglalással szerencsénk volt, mert pont lemondta valaki az 1-es helyet, mielőtt telefonáltam. A horgászállás elfoglalása után, amely a parkolótól mintegy 20 méterre helyezkedett el, rögvest nekiláttunk a horgászatnak.

A tó

A horgásztó körülbelül 4 hektár partját sűrű nádas, fás terület övezi. A fák rendkívül jó árnyékot biztosítottak délelőtt 11-től a nap végéig. A tó ritka jó adottságokkal rendelkezik, csendes, partja kényelmes, nem meredek, minden állásnál jó minőségű stég került kiépítésre, vize tiszta, szemközt egy nagy dombra lehet rálátni, és mint említettem a horgászállások is megfelelő távolságra vannak egymástól. Rég nem jártam ilyen, számomra minden szempontból megfelelő, szép helyen. A büfében lehet ezt-azt kapni, ha jól láttam. Hideg innivaló, csali. Az 1-es hely mögött volt egy pici játszótér (csúszda, hinta), valamint távolabb egy WC is. A cuccok behordásához igénybe lehet venni kis kocsikat is, de behordás után azokat vissza kell vinni előre. A pontymatrac és sebfertőtlenítő használata kötelező.

Horgászat

Első próbálkozásként távolabb, a tó közepe felé próbálkoztunk. A stégtől 1-1 méterre, jobbra, illetve balra engedélyezett a horgászat, így nem kell küszködni az ágasokkal annak, akinek nincs megfelelő felszerelése a szilárd talajon történő horgászathoz. Egyébként a horgászállásunknál található kis asztal, két paddal kényelmesnek bizonyult. Nem kellett sokat várni az első kapásra. Talán 15-20 perc telhetett el a bedobás óta. Bevágtam, megvolt. Most teszteltem először boltban kapható szakáll nélküli horgot, ezért igen óvatosan húztam a halat. Egy 2 kilós potyka volt a horgon. Sikeres szákolás és fotó után ment vissza a vízbe. Ez egy darabig így ment, de utána folyamatosan leakadtak a halak. Vesztettünk körülbelül 7-8 halat. Egyiket-másikat kicsit nagyobbnak éreztem.

A sokadik halvesztés következményeként visszaváltottam szakállas horogra. Azt kell, hogy mondjam, hogy szerencsére, mert a következő maszatolós kapás egy erősebb halat hozott. Húzom-húzom, de nem nagyon ugrál, csak jön-megy komótosan. Na! Ez talán nagyobb lesz. Ahogy tekertem kifelé, nem tanúsított nagy ellenállást, de még nem láttuk a zsákmányt. Amur lenne? Egyszerre csak megiramodott. Lehúzott 10-15 méter zsinórt, igen-igen erős volt. Ezt eljátszotta háromszor, négyszer, de még mindig nem láttuk, hogy miféle szerzemény van a bot másik végén. Ő is ezt gondolhatta. Szép lassan látóterünkbe került. Egy tokhal volt, még sosem fogtam. Ezért nem ismertem fel a viselkedése alapján elsőre. Nos, sikerült megszákolni épphogy, jó hosszú testű hal, meg kell hagyni. Nem volt kapitális példány ugyan, de jelenleg ezt lett az egyéni tokhal rekordom. Pár fotót készítettünk, majd elengedtem, de alig úszott pár métert, majd megállt. 2-3 órán keresztül ott tartózkodott, néha-néha elúszott odébb, de visszajött mindig. A nap vége felé már nem láttuk. A délutáni órákban már nem nagyon volt kapás, így 5 felé hazacuccoltunk.

Időjárás

Meleg, napos, élénk szeles idő volt. 30-32 fok lehetett. A szél kifejezetten üdvös volt, bár az 1-es állás nagyon jól árnyékolt 11-től körülbelül. 2-3 felé szunyókáltunk kicsit, néha még talán hűvös is volt. Szerintem a kettes és hármas állás is jól árnyékolt egyébként. Ezek a nyugati parton találhatóak.

Összességében

Egy ritka jó horgászatot zártunk. Volt hal is, tapasztalatot is szereztünk és kifejezetten szép környezetben tölthettük el ezt a napot.

A szakáll nélküli horogra visszatérve, így utólag arra a következtetésre jutottam, hogy a fonott horogelőke rugalmatlansága lehetett a ludas. Próbáltunk tanakodni a parton is, hogy miféle oka lehetett ennek a nagyszámú halvesztésnek. Kicsi a horog, túl vastaghúsú, pici az öble? De ott nem jöttünk rá. Legközelebb monofil előkét fogok használni, ha szakáll nélküli horoggal szerelek, bár a method módszer miatt, 10-15 centiméteres előkét kell kötnöm. Lehet, hogy a monofil sem lesz kellően rugalmas ilyen rövid hosszúságban. A másik ötletem, hogy kombinálom a szereléket erőgumival, de azt még sosem próbáltam. Talán eljött az ideje. A tavat mindenkinek csak ajánlani tudom, szeretnék még én is visszatérni ide egyszer-kétszer.

2017.06.28., avanember
Kapcsolódó írások
Kommentek
A kommenteléshez be kell jelentkezni.