Ezersziget horgásztó

Horgászat időpontja:2013.10.05.
Azzal kezdeném, hogy 8 év kihagyás után idén vettem újra kezembe horgászbotot, így most minden tavat újra fel kell fedezzek. Talán sokan nem értik, hogyan is hagyhattam ki ennyi időt, de egyszerű a magyarázat: kicsik voltak a gyerekek, és a kevés szabadidőmet igyekeztem inkább velük tölteni.

Mára megnőttek, a kisebbik rendszeresen el is jár velem, és ez az egyik legjobb dolog, ami egy horgász apával megtörténhet. A kihagyott idő alatt a horgászmódszerek is rengeteget változtak, de a tavak is. Van ami előnyére (pl. Maconka, de ide ritkán jutok el), de van olyan is, ami szerintem elromlott (pl. Csömöri tó). Egész évben kerestem azt a tavat, ami Budapesttől (közelebbről Újpesttől) elérhető távolságban van, élvezetes horgászatot biztosít, és nincs tömegnyomor, mint pl. a Prérin. Most úgy érzem, találtam egy jót: az Ezersziget Horgásztó, Nézsa, Nógrád és Pest megye határán. Van itt egy cikk a tóról 2009-ből, de azóta sok idő eltelt. Úgy gondolom érdemes megosztani veletek a friss tapasztalatokat.

Érkezés

Erősen vacilláltam, hogy az október elején tapasztalt szokatlan hideg ellenére el merjek-e indulni, de végül győzött a szenvedély. A hideg miatt a kisfiam nem vittem magammal, egyedül vágtam neki. Az út Újpesttől pontosan 50km, amelyből kb. 25-öt a 0-áson és az M2-n lehet megtenni. Az utolsó 20 km a kis falvak között már sokkal döcögősebb, az utak eléggé le vannak pukkanva, de a tó nyugodt tempóban 45 perc alatt elérhető. A hőmérő helyenként -2 fokot is mutatott, de a vízparton szerencsére enyhébb volt. Ha valaki idejön, fontos, hogy Nézsán belül nem szabad a GPS-re hallgatni, mert egy szinte járhatatlan földútra visz. El kell menni a templomig, és ott kell jobbra fordulni. Innentől pár száz méteres, igen rossz állapotban lévő, de azért járható út vezet a tóhoz.

A tóról

A halőrház előtt leparkolhatod az autót, de 500Ft-ért oda is állhatsz vele a tó déli oldalán közvetlenül a horgászhely mellé. Ha az északi partra mennél horgászni, akkor gyalogolnod kell. A távolság nem vészes, a tó hossza kb. 300m, a területe 4-5 hektár.
A tó gyönyörű még így ősszel is. A déli oldalon van egy magas, meredek gát. Ez egy kicsit veszélyes, a harmatos füvön estem is egy jó nagyot. A gát és a víz között viszont van egy 2-3m széles, lapos part, ahová kényelmesen, és biztonságosan letáborozhatsz. A tó közepén több kis sziget van, az északi oldalon pedig a part közelében vannak szigetek, amelyekre kis hidakon keresztül beköltözhetsz.

A tópart nagyon tisztán van tartva, és ha valami tiszta, ott az emberek is ügyelnek a tisztaságra. Kukák 20-30 méterenként vannak a gáton, karókra szerelt csikktartó dobozok pedig 5 méterenként lenn a horgászhelyek mögött. Egyebekben nem kényeztetnek el a szolgáltatásokkal: fedett esőbeállókat nem láttam, padok vannak helyenként a gáton, és van néhány mobilvécé. Ha tiszta vízre van szükséged, a halőrház mellett van egy közkút.

A napijegy 2013-ban mindössze 1500Ft. Ebben benne van 3kg kárász elvitele, ha pedig nemes halat akarsz hazavinni, akkor azt külön ki kell fizetni. Pontymatrac használata kötelező, de ha nincs nálad, 300Ft-ért bérelhetsz. Ha csalira van szükséged, etetőanyagot, csontit, gilisztát, kukoricát beszerezhetsz a halőrházban.

A tóban tokhalak is foghatóak. A tógazda elmondta, hogy ha ilyet fogok, a visszahelyezésnél a farkánál fogva mozgassam meg a vízben, hogy oxigénhez jutva mielőbb felélénküljön, különben elpusztulhat. Sajnos ilyet nem sikerül akasztanom, kárászt, pontyot annál inkább.

A horgászat

Októbertől 7-kor kezdődik a nappali horgászat. ¾ 8 körül járhatott az idő, amikor végre felszereltem mindent, és bedobtam a horgokat. Egy hagyományos fenekezős bottal horgásztam két horoggal, illetve egy féderrel. A két horogra előbb csontit és pufit tettem, a féderre pedig 16mm-es epres pelletet néhány csontival. A fenekezős bottal fél órán belül meg is fogtam az első kárászt, ami kb. egykilós lehetett. Legtöbbször a sportért horgászom, nem viszek haza halat. Ha mégis, akkor általában csak akkor, ha van ponty is, mert hát a kicsivel ugyanannyi munka van, mint a naggyal. Mivel nem ismertem még a tavat, nem tudtam, hogy lesz-e ponty, ezért a kárász megmenekült. Ezután egy órán belül fogtam még 3 kárászt, mind csontival. OK, a kishalas élmény már megvolt, fogjunk nagyot is.

A fenekezőn is kicseréltem a végszereléket pelletre, és nem tettem rá csontit, csak egy 12 mm-es Vörös Démon pelletet. Innentől nyugalmasabb volt a délelőtt – egy darabig. Egyszer csak kapásom volt a fenekezőn. Bevágtam, meg is lett. Nagyon szépen húzott, legalább 10 percig birkóztam vele, ha nem tovább. Íme ő: 5,5 kg volt a drága. A súlyhatár 4 kg, és nincs is szükségem ekkora halra, úgyhogy érzékeny búcsút vettem tőle, majd ment vissza a vízbe. Csalizás után visszadobtam, majd fél óra múlva ugyanazon a boton ismét kapásom volt. Bevágtam, ez is meglett. Miközben fárasztottam, a féderen bekapcsoltam a nyeletőféket. Micsoda szerencse! Azon is kapásom volt, és biztosan elvitte volna a botomat. Partra segítettem az elsőt, visszaengedtem, majd elkezdtem foglalkozni a feederrel. Szerencsére nem rázta le magát közben, így azt is ki tudtam húzni. Egy szép 2,5 kilós tükrös volt, ezt már el is tettem a haltartóba. Gondoltam akkor fogjunk kárászokat is, és ismét tettem a pellet mellé csontit. Ezután viszont egy kárász sem jött, de annyira nem voltam szomorú, mert jött még 2 ponty, amelyeket szépen visszaengedtem, hadd éljenek.

Összességében

Kissé csípős, de gyönyörű tiszta időben, gondos gazda által rendben tartott nagyon szép tavon csodálatos halakat fogtam, összesen 9-et. Nem tudom, ki hogy van vele, de mégiscsak ez a lényeg nem? Ezért horgászunk: az élményért. A második legfontosabb pedig a környezet és a tisztaság. Itt ezek is rendben vannak. Azt, hogy nincs büfé, faházak, és csili-vili mosdó helyett pedig toi-toi wc van, az kevésbé lényeges. Megbocsátható. Ha hal nincs, annak ellenére, hogy legombolnak rólunk 3-4000Ft-ot, az megbocsáthatatlan. Biztos, hogy gyakori vendég leszek ezen a tavon, és mindenkinek jó szívvel ajánlom.

2013.10.10., Lazac
Kapcsolódó írások
Kommentek
A kommenteléshez be kell jelentkezni.