Érkezés
Pont időben érkeztünk épp derengett már, de még sötét volt. Pár hónapja már jártunk itt szemrevételezni a területet, így nem volt teljesen ismeretlen az egész. A csatorna elejét néztük meg akkor, viszont most beljebb szerettünk volna menni, némi kockázatot vállalva, hogy esetleg majd vissza kell fordulni. Szerencsére nem kellett. Pár perces, viszonylag jó földúton haladás után megérkeztünk egy ígéretesnek tűnő álláshoz, ahol mindketten elfértünk kényelmesen. Szépen megálltunk, hogy a földút forgalmát ne zavarjuk és kipakoltunk. Az álláshoz képest egyébként jó méteres szintkülönbségre van ez a bizonyos földút. A folyásirány szerinti bal oldalon horgásztunk ezen a napon.
A táj
A csatorna partját a víz felé sűrű nádas övezi mindkét oldalon. A csatorna mentén végig magas fák adnak árnyékot és védelmet a szél ellen. Igazi vadregényes övezet. Az ember el sem tudja dönteni, hogy melyik állásnál álljon meg, mert mindenhova csukát, süllőt és egyéb halakat vízionál. Telis-tele van akadóval, behajló fával, bokorral, vízi növényzettel. Érkezésünkkor az állatvilág annyira aktív volt, hogy nem hallottuk egymást 10 méterről. A víz most igen-igen lassan folydogált, amit nem tekintettem túl jó előjelnek, de nem ismerem még olyan jól a területet, hogy ennek érdemi hangot adjak. A talaj igen kemény, érdemes gumikalapáccsal, vagy valamiféle megoldással készülni az ágasok, ernyők fixálására. Nem árt, ha van nálunk egy sarló is, mert a természet pikk-pakk visszaveszi a területet magának és lépni nem lehet a fűtől, gaztól. Az amúgy sem túl forgalmas főút zaja pár száz méterre már nem is hallatszott. Az állásig tartó földút viszonylag jó állapotnak örvend, még nekem is sikerült mindenféle kínok nélkül bejutnom, csak pár olyan hely volt, ahol érdemes volt picit gondolkodni, hogy jobbra, vagy balra kerüljem ki a gödröt.
Horgászat
Azért is vártam már nagyon ezt a horgászatot, mert előző nap vásároltam meg hosszas válogatás után a 6 méteres spiccbototmat. Volt nálam fagyasztott hal, ezért a rablós szerelékkel kezdtem a napot. Bő 3 perc alatt össze is állítottam és már dobtam is be egy szimpatikus helyre. Utána bekevertem az etetőanyagot, és amíg az beért összetettem a spiccbotos szereléket is. Egy 3 grammos, vékony antennájú úszót választottam kezdésnek. A szerelék pikk-pakk összeállt. Kimértem egy hét helyen a medret, majd finoman beetettem. Pár gombócot és némi csemegekukoricát szórtam be az általam megfelelőnek ítélt helyre. Elsők között jelentkezett pár küsz, egy szép bodorka, majd egy olyan rántás a boton, hogy nem bírtam megtartani, berántotta a vízbe a bot elejét és a bot is és a horog is kiegyenesedett. Kitört, ledobta láncát, ez elment. Nem nagyon hittem el, ami történt, dolgozott bennem az adrenalin, halhatatlan voltam. Gyorsan újrakötöttem a horgot és bedobtam. Lüktetett a nyakamon az ér, megállt az idő egy pillanatra, a remény pillanata volt, vajon van ott még valami? Úsztattam kicsit, majd megállítottam az úszót egy pillanatra, majd útjára engedtem. Sebesen eltűnt, rávágott, bevágtam. Újra az az erő! Most felkészültebben vártam a találkozást, dolgozott a spiccbot, szerintem a bot határait feszegettem. Néha úgy meglódult a vad, hogy a botot is majdnem kivette a kezemből, úgy kellett táncolnom a parton, hogy a jó szög megmaradjon és a bot el tudja nyelni a kirohanásokat. Az enyhe szélben sírt a zsinór, pattanásig feszült. Bő 10 perces kőkemény fárasztás után megláttuk mi van a horgon. Egy gyönyörű tükrös. Egy igazi vadvízi erőgép. Kezdett fáradni, szép lassan kitereltem a merítőhálóba. Sikerült megfogni. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Hihetetlen jó élmény volt a fárasztás, ezzel fel is avattam az új botomat. A hal még sosem volt horgon, 3,2 kg volt a súlya. A boton amúgy semmilyen gumizás nem volt, 6 méter bot és körülbelül 5,6 méter 17-es monofil zsinór, egy 14-es fluorkarbon előkével és egy 12-es szakáll nélküli horoggal. Pici nézegetés után el is engedtem a pontyot. Gondoltam egy csapat megtekintette az etetésemet, dobtam is rá gyorsan egy gombócot és egy marék kukoricát, majd újra bevetettem a szereléket. Ahogy leért a két szem csonti újból eltűnt az úszó. Újra egy példány a csordából. Ez nem volt annyira erős, mint az előző, illetve csinált váratlan kitöréseket, de ez a botnak a 70%-t sem emésztette fel. 5-6 perc alatt sikerült merítenem a kifáradt egyedet. Ő is visszanyerte szabadságát. Hiába etettem már rá a területre, a csapat elvonult valamerre, aznap pár nem is jártak arra. Megjelent a törpe is, bár nálam nem volt annyi, mint a barátom területén. Ő vagy 15 darabot fogott összesen. Telt-múlt az idő, majd megmozdult a fenékre lerakott fűzött kishalas bot is. A karika egyre feljebb kúszott, majd picit vissza és nekikoppant a botnak. Bevágtam, megvolt. Rövid küzdelem után egy éppen méretes süllőt sikerült akasztanom. Nem bírtam otthagyni, már nagyon rég ettem ilyen finom halat. Letároltam és folytattam a horgászatot. Felfűztem egy újabb kishalat és a csontikosárba halszeleteket tömtem. Hibrid módszert alkalmaztam. Nem is kellett sokat várni, húzós kapással jelentkezett a rablós boton a következő egyed. Hmm, ez egy jobb hal volt. Húzott rendesen, picit a féken is lazítanom kellett. Balinra, vagy csukára gyanakodtam. Sajnos nem derült ki, hogy miféle jószág volt az elkövető. Meglógott még mielőtt megpillanthattam volna. Nem baj, a napom már így is kiváló volt, nem tudta elrontani a kedvem már semmi ilyesmi. Visszadobtam a meder közepébe a szereléket és vártam. Közben keszegeztem kicsit, de nagyon megállt a dolog. Szinte semmi kapás nem volt már az úszóra, így letettem a spiccbotot és elkezdtem pergetni, illetve mártogatni. A mártogatás adott egy törpeharcsát és sok-sok hínárt. A pergetésbe fektetett energiát és időt sem tudtam halra váltani. Közben a fenekező rablós boton újabb mozgolódás volt. Táncolt a karika fel-le. Vártam kicsit és amikor határozott felfele mozgásban volt a kapásjelző bevágtam. Nem törpe volt az biztos, de nem is egy erőgép. Küzdött azért, minden erejét bevetette, de nem bírt a technikával. Egy kisebb csuka volt a nap következő, említésre méltó hala. Ez már olyan 19 óra magasságában volt, de még visszadobtam a szereléket, hátha a szürkületben kikapok még egy süllőt, de nem jött már semmi. Lassan összepakolásztunk, olyan 20:30 felé elhagytuk a csatorna partját.
Összességében
Már nem is tudom mikor volt ilyen jó pecában részem utoljára, talán, amikor Pecajani barátom bevezetett a csukázás rejtelmeibe Adonyban. Igen, az volt hasonló érzés. Rendkívüli napot zártam, a spiccbotos horgászat óriási élmény volt, főleg ekkora hallal. A süllő pedig megkoronázta, a már megkoronázott napomat.
