Dömsödi övcsatorna

Horgászat időpontja:2022.05.01.
Ezúttal a szokásos dömsödi versenypálya volt a cél, hiszen május 1-e van. Vége a pergetési tilalomnak, lehet rablózni végre rendesen. A pályát már egy héttel előtte láttam autóból, így nagy meglepetésre nem számítottam. Igazi pecaidő, keszeg dömping, balin parádé.

Igen korán szerettem volna kimenni, de a pékség, ami út közben van sajnos "csak" 5-kor nyit. Még így is sötét volt, mire kiértem és szerencsére a hely is szabad volt, amit kigondoltam. Betolattam és nekiláttam összerakni a cuccokat. Épp kezdődtek a rablások.

Alapozás

Még otthon bekevertem az etetőanyagot, hogy azzal itt ne menjen az idő, így már csak gombócokat kellett formálnom. Miután azzal elkészültem, össze szerettem volna tenni a spicc botot, de annyi csapkodás volt a vízben, hogy inkább egy pergető cuccott tettem össze és gyorsan pergettem kicsit, hátha. Nem tudtam sajnos egy darab halat sem fogni, pedig ott voltak. Mikor csendesültek a rablások, visszatértem a spicc bothoz, mert elsősorban keszegezni jöttem. Kimértem a feneket és megszórtam kicsit a területet. Picit feljebb dobáltam a gombócokat, mert volt azért sodrás. Most egy 5 méteres bot volt nálam, elégnek bizonyult, de valahogy mindig, minden körülmény között más méret kellene, mint amim van. Ide egy 7 méteres is jó lehet egyébként, de van olyan is, amikor 3, vagy 4 méteres kéne. Szépen úsztattam az úszót, picit megállítottam, majd útnak engedtem megint. Ez volt a taktika mára. Hagytam kicsit érni az etetést és betettem fenékre egy fagyasztott kishalat a nád elé, majd pergettem még egy 10-15 percet. Az etetés beért, gondoltam, így nekiálltam keszegezni.


Megállás nélkül fogtam a szebbnél szebb halakat. Jött bodorka temérdek számban, egy-egy dévér, sok-sok sügér és egy pár küsz is. Egy ideig számoltam, de elvesztettem a fonalat. Olyan 50-70 halat fogtam körülbelül. 40-ig számoltam és nem úszóztam egész nap, sokat pergettem is.

A balinok

A nap folyamán sikerült akasztani egy szebb balint 5-ös thrillel, de nem tudtam partra terelni, leakadt pár méterrel előttem, de legalább láttam. A többi pergetett hal egyszerűen, vagy nem akadt jól és az akadást követően egyből leakadt, vagy csak a követésig jutott el. Volt egy olyan, hogy láttam a tolóhullámot a wobbler mögött. Hoppá, gyere csak, gyere csak! Izgalom a tetőfokon, ez az egyik legélvezetesebb rablás. De az utolsó-utáni pillanatban lefordult róla, lehet, hogy meglátott a fehér pólóban ahogy ott állok. Láttam a halat, egy szebb balin volt. Többet nem veszek fel fehéret...

Többször próbáltam sügeret fogni pergetve, de sehogy nem akart összejönni. Mindent próbáltam, ami szokott sügeret adni. Csak úszózva, csontival tudtam megfogni őket, illetve egy alkalommal, amikor balin volt a cél egy nagyobb sügér rávágott a thrillre. Érdekes.


Egy alkalommal húzok egy nagyon jól rezgő kis wobblert, majd mielőtt épp kivettem volna "beakadtam" valamibe. Mivel a nap folyamán azon a területen többször is leakadtam, nem gondoltam halra. Picit azért bevágtam, hátha, egy rövid ideig felsírt a fék, majd a wobbler kirepült a vízből és onnan, ahonnan elhagyta a vizet egy nagyobb örvénylés keletkezett. Hal volt. Lehetett akár csuka is, nagyon az utolsó pillanatban rabolt. A balin nem nagyon szokta ezt tapasztalataim szerint. Megvártam a fényváltást is, de a várt rablások helyett síri csend ereszkedett a tájra. Semmi sem mozdult. Gondoltam lent rabolnak, így lassabban tekertem, vártam a beérkezést követően kicsit stb., de semmi rávágás, semmi hal.

Elsőként érkeztem, utolsóként távoztam. Remek napot zártam. Ennél rosszabb sose legyen.

2022.05.02., avanember
A vízterület állapota
A legutóbb feltöltött felhasználói kép alapján lehetőséged van megnézni, hogy most miként fest a valóságban a vízterület. Ha Neked is van egy jó képed oszd meg a többiekkel.
Tovább a képekhez
Képgaléria
Kapcsolódó írások
Kommentek
A kommenteléshez be kell jelentkezni.