Rapid peca a Sári zsilipnél

Horgászat időpontja:2022.05.04.
Gondoltam egy vadat és leugrottam munka előtt hajnalban Dabasra. Az út körülbelül 20 percet vesz igénybe, ami nem is vészes. A tilalomnak itt is vége, így gondoltam pergetek egy kicsit a zsilipnél és az előtte elterülő csendesebb területen. 1,5-2 órát voltam kint és elég jóra sikeredett.

Kicsit későn érkeztem, a fényváltásról lemaradtam, valamit nagyon elkalkuláltam. Mindegy, ha már itt vagyok adok neki. Egyből egy kötéssel kezdtem, mert az előző alkalommal szakadással végeztem. Miután elkészültem a zsiliphez mentem és dobtam párat.

Balin balin hátán

A második dobás már egy komoly rávágást eredményezett, nem figyeltem eléggé, majdnem kiszedte a botot a kezemből. Egy szebb balint sikerült akasztanom. Ezúttal UL bottal pergettem és így nagyon nagy élmény egy ekkora hal fárasztása. A bot nagyon jól megszelídítette a kirohanásokat, néha-néha a fék is felsírt. Rövid, de intenzív fárasztást követően merítettem is. Jól kezdődik. Elengedtem a halat majd dobtam egy távolit. Körülbelül féltávnál megint rávágás, újabb balin. Jó kis pörgős peca ez. Pár üres dobást követően megint akasztottam egyet, de a fárasztás közben leakadt sajnos. Közben itt-ott rabolgattak. Nincs még vége, gondoltam. Dobtam megint, újabb balin. Ezúttal sikerült merítenem. Sajnos lassan el kellett indulnom, de dobtam még párat. Egy jó nagy ütés volt még, de hal már nem. Utána picit le is csendesedett a víz. Készítettem még pár képet és elindultam.

A szerelék 0,09-es fonott és egy jó 70-80cm 18-as fluorocarbon előke volt, pici kapoccsal. Balinozáshoz, sügerezéshez kiváló, de fogtam már vele csukát is a Szentlélek erejével felvértezve.

Ez igazán jó kis rapid peca volt.

Update 2022.05.11

Azóta 4x voltam a zsilipnél. Első alkalommal 8 balin, második alkalommal 7 balin, majd 2 és 3 balin. Ma voltam legutóbb, de úgy látom pihentetni kell a vizet, mert most rendesen megzavartam ott a balinokat. :)

2022.05.04., avanember
A vízterület állapota
A legutóbb feltöltött felhasználói kép alapján lehetőséged van megnézni, hogy most miként fest a valóságban a vízterület. Ha Neked is van egy jó képed oszd meg a többiekkel.
Tovább a képekhez
Képgaléria
Kommentek
A kommenteléshez be kell jelentkezni.