Préri horgásztó

Horgászat időpontja:2008.05.30.
Korábban elég sok jót hallottam és olvastam a tóról ezért, tesómmal úgy döntöttünk, hogy Házirét helyett ezt a tavat is kipróbáljuk. III. kerületi lakosként nem mondom, hogy közel van (főleg nem Háziréthez, ami tőlünk max. 15 perc), de hajnalban, no forgalom mellett 50 percet ki lehet bírni, reméltük nem hiába! Nem csalódtunk...

Érkezés

Tesómmal, jó korai indulást beszéltünk meg biztos, ami biztos. Annyira jól sikerült a kivitelezés, hogy elsőként értünk oda és még várnunk is kellett, de nem akartunk olyan hibába beleesni függetlenül attól, hogy péntek volt mint néha Háziréten, hogy már hajnalban dugó van a parkolóban (néha hétköznap is). Reggel 6-kor aztán elsőként mértük fel a terepet (nagyon szép és kulturált volt a tó minden tekintetben) és a büfé felöli, fás résznek a végére esett a választásunk.

Horgászat, kapások

Tesóm és én is a fenekező módszer szimpatizánsai vagyunk, így megbeszéltük, hogy 4 különböző csalival próbálkozunk eleinte és majd a nyerőre átváltunk. Csaliként mi a klasszikus csemegekukoricát kedveljük, de a bojlizást sem vetjük meg. Én a pelletes horgászatot akartam kipróbálni mindenképpen, hiszen sokak ezt javasolták erre a tóra. Gyors szerelés után már a vízben volt 3 csali, de a negyediket már nem volt időm bedobni, mivel a csemegekukoricás botom szó szerint megindult. Egy 5-ös ponty volt. Ez volt az első és utolsó kapás csemegekukoricára.

Ezután már csak pellettel próbálkoztunk (epres, mézes fűszeres), illetve tesóm kagylós bojlit használt. Nem sok sikerrel. A hajnali ponty után pár kapáson kívül, szinte semmi sem volt, de lehetett látni, hogy rengeteg hal lehet a tóban. Délután 3-tól aztán a mellettem ülő kolléga a merítőnk folyamatos használatáért cserébe megajándékozott halas pellettel, amivel szó szerint 15 percenként fogta a kisebb nagyobb pontyokat. Ekkora újra elkezdetek mozogni jelzőink és másfél óra leforgása alatt még 4 pontyot sikerült fogni (2-4,5 kg közöttiek) és rengeteg elrontott kapásunk is volt. Ami meglepő volt, hogy csak egy jött nekünk a halas pelletre a többi, amit mind tesóm fogott azok a mézes fűszereset választották. Természetesen szákolás után az összes pontyot kíméletesen visszaengedtük a tóba a legközelebbi találkozásig.

Összességében

Nagyon jó választás volt a tó, minden tekintetben. Az 1500 Ft-os belépő (ebben nincs benne a hal ára) teljesen korrekt, főleg olyanoknak mint mi, akik nem akarnak halat elvinni,csak egy jót pecázni. Abszolút megérte az árát. Tiszta volt minden, kulturált WC is volt és rengeteg hal a tóban. Negatívumként két dolgot említenék, az egyik az, hogy hétvégén nem szívesen jönnék el, mert tényleg nagyon egymás mellett vannak a helyek és baromi szűken lennénk, a másik, ami a természetnek róható fel, a kullancsok! Tesómmal 4-et is találtunk egymáson összesen! Csak ajánlani tudom a tavat mindenkinek! Szerk.: Igen a tó mögött rengeteg tölgyfa található, mely a kullancsok kedvenc tartózkodási közege!

2008.06.05., Gege
Kapcsolódó írások
Kommentek
A kommenteléshez be kell jelentkezni.