Érkezés
Nagy szerencsénk van, mert a héten éppen a vénasszonyok nyara „tombol” így egy igen alkalmas szombat adódott egy jó kis pecára. Számomra igen csak nosztalgikus helyre látogattunk el, még pedig Bács-Kiskun megye egyik gyöngyszemére. Illetve legalábbis egykori gyöngyszemére. Gyerekkoromból még vannak emlékek, mikor kilós kárászokat, gyönyörű dévéreket fogdostunk. Így elhatároztuk mi, a család férfi tagjai, hogy horgászunk egy jót, ott ahol már sok szép élmény adódott nekünk. Mint minden horgászat előtt, informálódok a hely jelenlegi helyzetével kapcsolatban. Évek óta csak rossz híreket olvasok a csatornáról, ezért nem voltam olyan pozitív a horgászat kimenetelével, de legalább tudtam biztosra, hogy szép helyre látogatok el és már ez is ki tud zökkenteni a mindennapok unalmas körfogásából.
Biztonság kedvéért, nem előre, hanem a helyszínen váltottunk napijegyet, ha még is meghorgászhatatlan lenne a csatin. Ezt egy helyi horgászboltban lehet megtenni, ami nem a faluban van, hanem a Duna irányába a gáttól nem messze. Az emlékek nem csaltak, a horgászbolt ugyan úgy néz ki, mint 20 éve. A horgászboltossal egy keveset beszélgettünk. A beszélgetésből kikerekedett, hogy ismerte a nagyszüleimet, akik Tasson élték le az életüket. Jó érzés volt, hogy még mindig ismerősen cseng a Szombati név Tasson és tudják, hogy ki volt a nagyapám és nagymamám. Nagyon nagy büszkeség töltött el, hiszen a faluba mindenki tisztelte és ismerte mind a nagypapámat, mint a nagymamámat. Szerintem ilyen esetben minden unoka így érezne. Mivel régebben egész sokat horgásztunk itt, céltudatos indultunk el a csatorna felé, bízva benne, hogy az a hely még mindig az a hely. A csatorna ezen helyére végig burkolt út vezet. A térképen ezt jelöltem is.
Horgászat
A felállás úgy nézett ki, hogy 3 bot rablóhalas volt a másik öttel pedig próbáltunk békés halakat fogni. Picker, feeder, matchbotok illetve még egy klasszikus fenekező bot is előkerült a múltból, csak hogy növelje a nosztalgikusérzésemet. Apu meg keresztapum sorra fogta a gébeket… Csonti, giliszta mindegy volt nekik, felszedték. Sajnos mohon felzabáltak mindent. Az 5 botot végig etettük etetőanyaggal és szemessel is bízva a nagyobb és szebb halakban. Sajnos a gébek lelkesen támadták a csalikat, és komolyabb jelentkező nem akadt. Az érdekesség az, hogy a gébek is csak a picker és a matchbotos szerelékekre kaptak. Úgy látszott, hogy aznap nagyon nehéz dolgunk akadt. De a remény megvolt, én nagyon bíztam a rablós készségben. Én számoltam ezzel és tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgunk, és mára már a csatorna nem olyan paradicsom, mint annak idején. De a csukák egyelőre nem jelentkeztek. Az első komolyabb halnak egy kisebb sügér mondható. De ez is gilisztára jött és nem élő halra. A délelőtt nyugodtan telt el, inkább beszélgetéssel, mint halfogással. Már délután felé járt mikor az egyik nyeletőfék szólalt meg az egyik rablóhalas cuccon. Egy nagyobbacska sügér támadott rá a csalihalaknak felkínált kárászra. Halkan jegyzem meg, hogy a csalihal megmenekült a sügér elől. Keresztapum megunta a várakozást és saját kezébe vette a sorsot. Elővette a pergető botját, és hangoztatta, hogy Ő megmutatja nekünk. Halkan kuncogtunk, de a lélegzetünk is elakadt, mikor a második dobásra egy csuka jelentkezett. Nem akartuk elhinni. Én egész nap vártam a csukát, úszós készséggel, de keresztapu hirtelen felindulásból vezérelve 1 perc alatt megváltoztatta a horgászat hangulatát. A fárasztás nem tartott sokáig, de egy méretes 1,8 kg-os csukával lettünk gazdagabbak. Én nagyon örültem a fogásának, de apu nem értette. Ő már délelőtt is pergetett, de neki még csak kapása sem volt. Öccse azzal cukkolta, hogy ő mindig is jobban értette hozzá, illetve a csoda villantónak nem tudott ellenállni a csuka. Persze mondanom sem kell, hogy egyből elkezdtem pergetni én is meg Zoli barátom is. A térképen pirossal jelöltem amerre eljutottunk és dobálgattunk. Nagyon nem akartunk eltávolodni a bázisunktól. Zoli még nagyban pergetett, mikor én már visszatértem és megszólalt Zoli nyeletőféke ismét.
Bevágtam. Súlyt éreztem a végén, a maga módján egy óriással volt dolgom. Egy termetes sügér kívánta meg uzsonnára a kárászt. Nem nagy hal, nem saját bottal, de még is csak fogtam végre valamit én is. Zoli persze addigra visszaért, és úgy vélte visszaküldi a szereléket oda ahonnan a sügi jött. Szembe a nádashoz. Igaza lett. Pár perc múlva ismét megszólalt a nyeletőfék, azonban ekkor már ő állt a bot mellett és nem én, illetve a bot vége meghajlott. A fárasztás követően Zoli is egy szép csukával lett gazdagabb. A méret ugyan egy picivel elmaradt az előzőtől, de ez is 1,5 kg-os volt. Felbuzdulva a látottakon átdobtam én is a nádashoz a rabló halas botomat, de a délután már nem adott több halat.
Összességében
A víz egyáltalán nem volt katasztrofális, mint ahogy olvasni lehetett róla, legalábbis itt nem, ahol mi voltunk. Nem volt annyira hínáros, mint amennyire mondogatták, igaz már nem nyár van, hanem ősz. Sajnos fehérhal nélkül maradtunk, de nem jelenti azt, hogy nincs is benne. Bár tény, hogy régen mindig fogtunk. De egy horgászatból nem lehet következtetést levonni. Rablóhalazni mindenképp érdemes, mert szép csukákat lehet fogni. Nagyon szép nap volt, örülök, hogy újra ellátogattam Tassra! Jövőre, tavasszal ugyan itt?! Majd meglátjuk. Remélem a képek magukért beszélnek, hogy mennyire szép helyen is voltunk, illetve az összes halat Zoli barátom mutatja be, a többiek még arc nélkül is szégyenlősek voltak. :)