Érkezés
A felázott földút nem kis fejfájást okozott, pengeélen táncoltunk, akkora volt a sár. Volt, ahol csak a lendület volt az egyetlen reményünk. Egyikőnk autója sem terepre volt tervezve. Hol csúszkáltunk, hol kipörgött a kerék és szórta a sarat jobbra-balra, de nem adtuk fel. Mígnem elérkeztünk az egyik legkomolyabb sártengerhez és már csak ez választott el minket a helyünktől. Ekkor még az sem volt biztos, hogy szabad a hely. Nem baj, lapot húztunk 20-ra. Kiszállva a kocsiból tervet kellett szőni, hogy hogyan legyünk túl ezen. A helyünk olyan 50 méterre lehetett, odaszaladtam az úton, hogy megnézzem szabad-e. Az volt, ezt azért jó volt látni. Nagy-nehezen átvergődtünk a mocsáron és leparkoltunk a kiszemelt helyünkre. Olyan délután 5 lehetett.
A táj
Szinte minden változatlan volt. Talán a fű nőtt picit és a nád zöldebb lett. Minden csak az előnyére változott. Pont akkor érkeztünk, amikor beindulni látszott az élet. Egyre több volt a rablás és a madarak is egyre aktívabbak lettek. Most nem írok többet a tájról, mert az előző írásomban kifejtettem bővebben ennek a szakasznak a vadregényes mivoltját.
Horgászat
Mint az előző horgászat alkalmával, most is a csalihallal kellett kezdenünk. Most sokkal nehezebb dolgunk volt, nagy kínok árán sikerült fogni egy darab snecit, olyan 20 perc alatt. Most nem vártam meg a kettőt, felfűztem és egy lapos ólommal be is vágtam a sodrás szélébe. Folytattam a snecizést és olyan 10 perc múlva már emelkedett is a karika. Nem hittem a szememnek, gyorsan a bot mellett teremtem és vártam kicsit. Egyre feljebb kúszott, de nagyon óvatosan. Amint elérte a botot bevágtam. Hoppá! Ez valami nagyobb lesz. De mi lehet? Letekert pár métert, ment jobbra-balra. Lent tartottam a spiccet a vízhez közel, akkor nem olyan idegesek a halak tapasztalatom szerint. 4-5 perces fárasztást követően egy süllőt pillantottam meg. Megint egy süllő! De mekkora! Alámerítettem, majd megmértem. Közel 2,5 kg-os egyedet sikerült kikapni a csatornából. Ez a jelenlegi süllőrekordom. Nos, ebből már szép filé lesz, gondoltam. Gyorsan bilincsre vertem, majd repült vissza a szerelék. Ekkora már volt pár csalihalunk, egyre könnyebb volt megfogni őket. Éjszakára szerettünk volt egy jó párat, hogy ne ezzel kelljen foglalkoznunk a sötétben. A spiccbotomat letettem kicsit és felszereltem a feederbotomat egy kisebb orsóval mártogatni. A második dobás máris eredményesnek bizonyult. Éreztem egy koppanást, de nem voltam biztos benne, hogy tényleg hal volt-e, de nagyon úgy tűnt. Vártam kicsit és a spicc begörbült, egyértelműen haltól. Bevágtam és meg is volt. Na, ez meg mi lehet? Mi lett volna? Süllő. Szép méretes példány ismét. Olyan 19 óra magasságában járhattunk és már volt két szép halunk és egy halom csalihalunk. Szép lassan ránk esteledett, nagyon jó volt ott lenni. Jó volt az idő, volt már halunk is, mi kell még? Még több hal, mi. De nem jött. Egy sem. Az éjjel volt két, húzós kapásom, de nem tudtam halra váltani. Horgászat szempontjából elég eseménytelen volt az éjszaka. Azt hittük, ha nappal ennyi süllőt sikerül itt fogni, akkor éjjel is ad valamit a csatorna. Dumálgattunk, sütöttünk szalonnát, elütöttük az időt, de több hal már nem jött sajna. Bíztunk még a hajnali órákban, de akkor sem tudtunk fogni semmit. Olyan reggel 9 felé elindultunk haza a két süllővel és egy újabb remek élménnyel.
Összességében
A kifele út sem volt könnyebb, de megoldottuk. Egy újabb remek kalandon voltunk túl, az év első éjszakai horgászatát is tető alá hoztuk. Lehet, hogy még korai volt, de akkor is egy jó élmény volt. Jó volt sütögetni is és rácsodálkozni, hogy mennyire aprók vagyunk, mi emberek ezen az apró bolygón. Rengeteg csillagot láttunk, megfigyelhettük a Tejutat is fényszennyezés hiányában. Csodálatos világban élünk.