Kiskunsági-főcsatorna újsolti szakasz

Horgászat időpontja:2020.06.06.
Egy hét tervezgetés után újra leugrottam a csatornához egy barátommal. Az idő jónak ígérkezett, kegyeibe fogadott minket a természet. A kezdeti nehézségek után életünk egyik legjobb horgászatát zártuk.

Érkezés

Most a csatorna egy számunkra új szakaszát derítettük fel, melyet egy régebbi, az oldalon közzétett írás ihletett. A jócskán bő 1 órás utat követően, Újsolton át megérkeztünk a vízhez. Szinte végig betonúton lehet haladni, de közelebb a csatornához már átvált földútra. A minősége sem vészes első ránézésre. Mivel még sosem voltunk itt, azt sem tudtuk merre induljunk. A sötét még nehezített is a dolgunkon, nem adtuk fel. A víz mellett haladva láttunk egy-két ígéretes állást, de tovább mentünk, mondván, majd visszajövünk ide, ha nem lesz jobb. Az út egy olyan traktornyom-halmazba torkollott, hogy nem tudtunk tovább haladni. Ennek ugyan nem örültünk, azonban megláttuk, hogy a jobbra mellettünk húzódó keskeny erdős sáv túloldalán, egy másik út is van, egy amolyan elkerülőút. Kisebb manőverezések közepette megfordultunk és visszamentünk oda, ahol az út kettéágazott. Most a másik úton indultunk el. Ez az út is jobb minőségű volt, de egy tanyába érkezett, melyet egy jó nagy kerülővel lehetett csak megkerülni. Nekivágtunk. Kanyarogtunk jobbra-balra, volt pár igen meredek gödör, néha épp egy nyomvonal peremén kellett egyensúlyozni, hogy nehogy lecsússzunk róla, mert akkor baj lesz. Így haladtunk az ismeretlenbe, mígnem megtaláltuk a tökéletes területet magunknak. A küszködés meghozta gyümölcsét, nem hittünk a szemünknek. Az „Aki mer, az nyer.” szólást erre a szituációra találták ki. Leparkoltunk az autókkal és elfoglaltuk magunknak a területet. Nem mondom, kalandos érkezésünk volt.

A táj

Igazi vadregényes vadvízi területet képzeljünk el. A csatorna partján áthatolhatatlan nádas, majd egy keskeny erdős sáv. Az erdős sávon túl végtelen termőföldek végzik a dolgukat. Alig-alig találni horgászállást egyébként, érintetlen, nyugalmas, csendes terület. Az állások mindegyike igen-igen nehezen közelíthető meg. Mindenfelé magas fű, fák, ágas-bokros terület, keskeny csapások. A reggeli órákban nagy a zsivaj és rengeteg a rablás. Szinte minden percben van egy-egy. A csatorna itt, ahol mi horgásztunk kiszélesedik kicsit és van egy jelentősebb lassú folyású szakasz a parttól 9-10 méterre, majd egy jó 6-8 méteres gyorsabb folyású szakasz. A rablások mindkét szakaszban jelen voltak. A lassú folyású szakaszban a víz nagyon sekély, olyan 40-50 centi, a gyorsabb szakaszon olyan 1-1.5 méter lehet.

Horgászat

Az első feladat az volt, hogy fognunk kell pár csalihalat, hogy rablózhassunk. Ezt viszonylag gyorsan abszolváltuk. A legelső dobásom, miután bemértem a feneket és feltűztem egy szem csontit, máris adott egy hatalmas dévért, még a merítő sem volt összerakva, elég kínos volt összetenni, miközben a horgon volt a hal. Elengedtem a keszeget és sikerült fognom pár snecit. A barátomnak is sikerült, sőt Ő már lendítette is a rablós cuccot szembe a nád elé, amikor én még csak az első sneci horogszabadításával voltam elfoglalva. A kezdéshez nekem kettő küsz kellett. Egy a csontikosárba és egy a horogra. Épp a második csalihalat fogtam, amikor a barátom máris egy süllőt fárasztott. Nem nagyon hittünk a szemünknek. Gyönyörű, méretes fogas volt a horgon. Jó kis pecának néztünk elébe. A spiccbotos etetési távomon egyre nagyobb halak jelentkeztek. Mindenféle keszeg és egy igen-igen szép sügér is horogra akadt. Pihenésképp összetettem egy csukázós úszós szereléket, hátha van valami a közelben. Mialatt szerelgettem, a barátom újra egy süllőt fárasztott. Ez is szép, méretes egyed volt. Telt-múlt az idő, majd arra lettem figyelmes, hogy egy lassú árnyék kering a fenékre fixált úszó körül, de még nem láttam mi volt az, de egyre feljebb jött. Egy jókora csuka mérte fel, hogy mi van a horgon, de nem kapkodott. Megállt egy pillanatra, majd szép lassan alámerült és otthagyta a cuccot. Ilyet se láttam még. Ahogy gondolkodtam, hogy hogyan kéne azt a csukát megfogni szép lassan kúszott fel a karika a fenékre rakott fűzött kishalas boton. Hoppá-hoppá! Csak nem egy süllő lesz? Picit vártam még, a karika fel-le táncolt, majd egy erőteljesebb felfelé mozgásnál bevágtam. Megvolt. Reméltem, hogy egy méretes süllő lesz. Az volt, elég jól húzott. Letároltam a halat, majd dobtam vissza a cuccot. Ahonnan ez jött, ott több is van. Fél óra sem telt el és felcsapódott a karika, nem is táncolgatott, fel a botig, majd ott állt. Nem tudtam mit tegyek, várjak, ne várjak? Nem vártam, bevágtam. Megvolt! Rövid fárasztás után egy szinte pont akkora süllő volt, mint az előbb. Éhen már nem halunk, az tuti. A nap felén túl voltunk már jócskán. Több rablót nem sikerült fogni, pedig nagyon szerettem volna egy csukát. Nem baj, majd legközelebb. Tehát összesen négy, méretes süllőt tudtunk fogni és egy halom apróhalat. Este 8 körül összepakolásztunk és fájó szívvel otthagytuk a terepet.

Összességében

Ennyi süllőt egész eddigi életem során nem láttam még. Nagyon elégedettek voltunk a nappal. Egy tökéletes, vadregényes helyet találtunk magunknak, ahová szinte biztos, hogy vissza-vissza fogunk járni. Nem könnyű a terep, de megéri a fáradtságot. Hazafelé azon gondolkodtunk, hogy ki-hogyan fogja elkészíteni a halakat. Lehet, hogy később megosztok egy igazán finom süllőreceptet veletek.

2020.06.19., avanember
Képgaléria
Kapcsolódó írások
Kommentek
A kommenteléshez be kell jelentkezni.
Nincs komment.